Etikus non-monogámia. Szexelhetsz másokkal, sőt, akár bele is szerethetsz másokba. Akár többe is egyszerre. Mert képes vagy rá és mert nincsen ebben semmi rossz. És teheted mindezt úgy, hogy a párod is élvezi!
Ha a legelső fejezetben írtam volna le ezt, bizonyára minden porcikád tiltakozott volna: hiszen másra vagy nevelve, egy hiábavaló párkapcsolati modellt állítottak eléd követendő példának, démonizálták a megcsalást és piedesztálra emelték a büntető-falak közé záró fizikális hűséget, a támogató-nyitogató elkötelezetséggel szemben és jogosnak érezted a féltékenységedet. Ha esetleg ezekről nem olvastad el a megelőző részeket, kérlek tedd meg! Nem tudunk új párkapcsolati paradigmát felépíteni a régi hibáinak ismerete nélkül!
Az új paradigma meg kell, hogy tartsa a korábbi előnyeit. Ezek a
- biztonság
- etikusság
- családcentrikusság
- szeretet-elvűség
- jóban-rosszban elköteleződés
De olyan új előnyöket is tartalmaznia kell, amelyeket a korábbi paradigma nem (mindig) tudott megadni:
- szabadság
- kommunikáció
- egyenlőség
- kiteljesedés
- nyitottság az újra
És ami a legfontosabb mind közül: sokszínűség!
Nincs két egyforma poliamorikus kapcsolat
A legnagyobb bűn, amit ember ember ellen valaha elkövetett, az uniformizálás volt. Amikor valaki megmondta a másiknak, hogyan KELL és ebből adódóan hogyan SZABAD élni. A házasság fogalmára egészen jól körülírható, megkövesedett és kiüresedett – és a statisztikák szerint nagyobbrészt működésképtelen – szabályaink vannak. Az új párkapcsolati paradigma nem engedheti meg magának, hogy minden embert egyformának tekintsen egyforma előélettel, egyforma vágyakkal és egyforma prioritásokkal. És az új párkapcsolati paradigma nem engedheti meg magának, hogy egyedül üdvözítőnek állítsa be saját magát – kizárva ezzel mind a különbözőség, mind a fejlődés lehetőségét.
Annyi féle poli van, ahány féle poli ember. Neked a saját utadat kell megtalálnod, a saját értékeid mentén. Lehet, hogy számodra ijesztő mondjuk a kettőnél több szereplős együttélés – és ez így van jól. Lehet, hogy számodra csak az a kapcsolat üdvözítő, amelyben a harmadik, negyedik, n-edik fél irányába feltörő érzelmeknek kevesebb teret engedtek – és ez így van jól.
Bárhogy is éreztek, ameddig minden részt vevő fél épülését szolgálja – ez így van jól.
És ha valaki elítéli azt, ahogyan ti élni szerettek – na az nagyon nincs jól! Egyszer egy baráti társaságban beszéltem a poliamóriáról, amit erős kétkedéssel fogadtak a jelenlévők. Igazság szerint kapatosak voltak és ujjal mutogatva nevettek rajtam: te ebben komolyan hiszel? Mélyen megsértettek, de mégsem válaszoltam azt, amit zsigerből válaszoltam volna: a ti szüleitek mind elváltak. Ismelek titeket, legtöbben csaltátok már meg a párotokat. Nem vagytok harminc évesek, de már a sokadik rossz – de persze szigorúan monogám! – párkapcsolaton vagytok túl. Eddig miért nem sikerült? Nem próbáltátok eléggé? Tudom, hogy de igen. Akkor ti komolyan hisztek benne, hogy a jelenlegi vagy a következő más lesz?
Nyilván, iszonyú mély tabukat döntögetünk és a legmélyebb belső félelmeinkkel kell szembenéznünk, amikor napvilágra hozzuk ezt a témát. Az egész társadalmi berendezkedésünket a feje tetejére állítja egy olyan párkapcsolati paradigma, ahol nem „elvesszük” és „magunkévá tesszük” a nőt, hanem egyenlő félként tekintünk rá és a problémákat nem letagadni, hanem megelőzni és fejlett kommunikációval orvosolni próbáljuk.
Mi a poliamoria célja?
Az, hogy az lehess, aki valójában vagy. Csodálatos és nagyszerű vagy, ahogyan a párod is csodálatos és nagyszerű, de még így sem adhattok meg egymásnak mindent egy személyben. És meg is kell szabadulnotok attól a lehetetlen elvárástól, hogy mindent meg kelljen tudnotok adni a másiknak, mindent meg kelljen tudnotok találni a másikban egyetlen személyben.
Miért kéne, hogy kísértést jelentsen, ha valaki megtetszik? Miért ne lehetne teljesebbé tennetek az életeteket azzal, hogy megengeditek magatoknak és a másiknak, hogy a harmadik fél energiáival is töltekezzen? Miért lenne elítélendő valami, amiből mindenki profitál?
Át kell léptetnünk a kapcsolatainkat az ego és az önzés világából az együttműködés és a közös előnyök univerzumába.
Nem csak felszabadít, de többé is lehetsz általa. Csak ne nézz soha vissza megszépítő, a hibákat már elfeledő szemmel a régi, a jelek szerint működésképtelen paradigmára.
