7 jel, hogy nem “rossz vagy a párkapcsolatokban”, hanem poliamor

Mielőtt felfedeztem volna a poliamoriát, évekig azt hittem, hogy “nem vagyok jó a párkapcsolatokban”.

Ne értsetek félre: szeretek szeretni. Mindig is szerettem. Szeretek új emberekkel találkozni, mély kapcsolatot kialakítani velük, és minden tőlem telhetőt megtenni, hogy boldoggá tegyem azt, akivel épp vagyok. Elméletben kiváló barátnő vagyok. A gyakorlatban viszont felsültem minden alkalommal, amikor el kellett volna köteleződnöm valaki mellett.

Amikor együtt voltam valakivel, mindig szerettem volna elköteleződni mellette – ezt szívemből mondom –, de valami ebben az egészben mégsem klappolt. A kapcsolataimban nyugtalannak, feszültnek és fogolynak éreztem magam. Sehogy sem tudtam belenyugodni, hogy egy kielégítő párkapcsolat azt jelenti, hogy le kell mondanom minden más lehetséges szerelem ígéretéről.

És nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy a páromat arra kérjem, változzon meg a kedvemért, ha úgy érzem, nem adja meg nekem, amire szükségem van.

Végül rátaláltam arra a párkapcsolati struktúrára, amit kerestem: poliamoriának hívják, és megegyezéses alapon nonmonogám párkapcsolatokat jelent.

Íme, néhány arra utaló jel, hogy talán te is poliamor vagy, nem pedig a párkapcsolatok nagy vesztese.

1. Szeretsz szeretni, de csapdában érzed magad a monogám párkapcsolatokban.

Imádod az érzést, hogy mély kapcsolatot alakíthatsz ki valakivel, és beleszerethetsz. Amikor azonban elköteleződésre kerülne a sor, valamilyen rémület fog el. Szeretnéd az időddel és a szereteteddel elhalmozni ezt az embert, de kiborít, hogy emiatt másokkal nem alakíthatsz ki ugyanilyen mély kapcsolatot. Belemenni egy párkapcsolatba mindig nyugtalanító és szorongató érzés a számodra, még akkor is, ha mélyen szereted azt, akivel együtt vagy.

2. Mindig is azt érezted, hogy képes vagy egyszerre több embert szeretni.

Nem hiszel benne, hogy ha egyvalakit szeretsz, az kizárja, hogy másvalakit (vagy másvalakiket) is szerethess! Teljes mértékben jelen vagy olyankor, amikor együtt vagy valakivel, és a másokkal való kapcsolatod ugyanakkor szemernyit sem von le abból, amilyen figyelemmel és szeretettel egy-egy partnered felé fordulsz.

3. A gondolat, hogy az egész életedet egyvalakivel kell leélned, súlyos szorongással tölt el.

Komolyan feltetted magadnak a kérdést – életed során nem egyszer –, hogy vajon képes leszel-e egyetlen ember mellett leélni az életedet. Nem arról van szó, hogy ne akarnál közös életet kiépíteni valakivel – csak nem akarod, hogy ez a párkapcsolatod megakadályozza, hogy más, hasonlóan szeretetteljes kapcsolatokat is kiépíthess.

Hiszel benne, hogy különböző emberektől különböző dolgokat tanulhatsz, és nem akarod, hogy egyetlen párkapcsolat (legyen az bármilyen kielégítő) elvágjon más kapcsolatok ígéretétől.

[private role=”visitor-only”]

Ha tovább szeretnéd olvasni,
jelentkezz be vagy regisztálj ingyenesen!

[discourse_sso_client link="Belépés"]
[/private]

[private role=”subscriber”]

4. Sokféle vágyad és igényed van, és nem vagy biztos benne, hogy ezeket egyetlen ember képes-e kielégíteni.

Egy olyan partnerre vágysz, aki homlokegyenest az ellentéted, és folyton próbára tesz, de egy olyanra is, aki pontosan olyan, mint te, és tökéletesen megért téged.

Szeretnél valakit, akivel vad és kísérletező szexuális életet élhetsz, de olyat is, akivel gyengéden és szelíd harmóniában lehetsz együtt. Szeretnél valakit, aki vadóc és kalandvágyó, hogy együtt fedezzétek fel a világot, de olyat is, aki stabil pont az életedben, és szeretsz hazajönni hozzá.

A személyiséged elképesztően sokrétű, és olyan párkapcsolatokra vágysz, amelyek minden rétegét kielégítik – ugyanakkor tudod, hogy nem várhatod el egyetlen embertől, hogy ezeknek az ideáloknak mind megfeleljen.

5. Számtalan különböző dolgot tudsz nyújtani a reménybeli partnereidnek.

Ahogy sokat kaphatsz a különböző társaidtól, úgy te is egy csomó féle dolgot tudsz adni nekik. Tudsz te lenni a kedves, gyengéd szerető, aki puhán átölel és megvigasztal. De másnak meg te vagy a pörgős, nyughatatlan partner, aki kihozza a társából a maximumot, és segíti a fejlődésben. Ahogy arra nem vágysz, hogy csak egyféleképpen szeressenek, úgy arra sem, hogy csak egyféle szerelmet adhass.

6. Nem zavar a gondolat, hogy a partnered másokkal van együtt – sőt, talán még izgat is kicsit.

Mindannyian arra vagyunk programozva, hogy féltékenységet érezzük a monogám kapcsolatainkban. De te úgy vagy vele: amíg tudod, hogy a partnered elsősorban hozzád kötődik, addig őszintén nem bánod, hogyha másokkal is bensőséges kapcsolatba kerül. Mindennél fontosabb számodra az ő boldogsága, és hiszel benne, hogy képes vagy nyíltan kommunikálva egészséges határokat meghúzni.

Sőt, talán még meg is könnyebbülsz, hogy a társad valaki mástól megkapja azt, amit tőled nem feltétlenül tudna. Így nem érzel akkora nyomást, nem kell természetellenesen viselkedned, és csak önmagadat kell adnod a meglévő párkapcsolatodban.

7. Képes vagy egyidőben több emberrel elmélyült, bensőséges kapcsolatot fenntartani.

Például több olyan ember van, akire „legjobb barátként” tekintesz: mindegyik kapcsolatod egy kicsit más, de ugyanolyan tartalmas és bensőséges. Nem érzed szükségét, hogy ezeket a kapcsolatokat összehasonlítgasd: világos számodra, hogy a szeretet és a szerelem ezerféle formát ölthetsz.

És te ezek közül szeretnél is megtapasztalni annyit, amennyit csak lehet. [/private]

(A cikk szerzője Valentina Rayas, és eredetileg a thoughtcatalog.com oldalon jelent meg.)

Scroll to Top